Első kis szösszenetem, fluffal. Google-on láttam ezt a képet és adott egy kis ihletet. Megpróbáltam humort is belecsempészni nem tudom ez mennyire sikerült.
Fázom!
Londonban beköszöntött a tél, hópelyhek táncoltak az utcákon,
az emberek helyett, a szél érthetetlen nyelven suttogott, amit senki se ért, az
eső egyfajta páncéllá vált az aszfalton, különös csillogást adva az épületeknek
és az utaknak. A mínuszok nem csak a
várost fagyasztották meg, hanem, mintha az időt is. Az általában pezsgő város
most, mintha csak aludna. Baker Street-en se volt máshogy, a 221B számú lakás
ablaka párától nem tudja megmutatni a bent uralkodó békét. A fény izgatottan
járkált az üvegen, bent a szobát egy kis tűz melegítette, ami csak úgy
nyaldosta a kandalló szélét. Úgy érezhetjük ezt a nyugalmat semmi és senki se
tudja megtörni, de ez sajnos nem mindig van így, mint ahogy most sem.
- -
John!
- -
Igen, Sherlock? – nézett a láthatóan szenvedő
barátjára, összeráncolt szemöldökkel.
- -
Fázom!
- -
Ne nevettess, 25 fok van – azzal felállt oda
lépett a másikhoz és lágyan a homlokára tette kezét. – Nincs lázad, nem értem.
Sherlock egy határozott mozdulattal megragadva Johnt
lerántotta maga mellé és szorosan átölelte.
-
-
Nem hiszem, hogy sokat segít ez rajtad –közben próbált
kibújni az őt szorosan tartó karok közül, természetesen sikertelenül.
- -
El nem tudod képzelni mennyit.
Nem volt sok választási lehetősége. Végül elfogadta, hogy vesztett
és inkább nem mondott semmit. Sokáig tűrte a „rabságot” és az őt tapogató
kezeket, de minden embernek megvannak a határai és ő most érte el.
-
-Sherlock! Hagyd abba! Nagyon zavaró, amit
csinálsz – ordított, majd megfordult és legszívesebben adott volna neki egy
pofont.
-
-Szerintem téged zavar a legkevésbé, sőt megkockáztatom,
még élvezed is! Amúgy is a plédemet, olyan szépen le tudtad önteni a szokásos
reggeli teáddal, hogy már egy hete nem jött ki belőle, szóval most te helyettesíted,
és úgy tudom, hogy a plédemmel azt csinálok, amit akarok.
- -
Kétlem, hogy valaki is ilyeneket csinál a
plédjével, Sherlock! Amúgy se vagyok egy tárgy!
- - Hát lehet, hogy egy egyszerű ember nem csinál ilyet,
de én sose állítottam, hogy átlagos vagyok és főleg nem, hogy egyszerű – ezt persze teljesen nyugodt
hangon jelentette ki, amire John semmit se tudott mondani csak tovább tűrte a
helyzetet.
Lassan teltek a percek, amelyek talán át is kúsztak órákba.
-
-John.
- -
Igen? –nézett rá durcás arccal.
-
-Melegem van.
- -
Akkor mehetek? – már készült felállni, de társa
nem engedte – Sherlock!
- -
Annyira ismersz már tudnod kéne, hogy szeretek
egy szál plédben mászkálni, már a Buckingham-palotában is voltam úgy, és ezt
kevesen mondhatják el magukról – lassan egy mosoly kúszott az arcára, ahogy látta,
hogy John milyen arcot vág.
- -
Ugye nem azt fogod csinálni, amire gondolok? –
vonta fel kérdőn szemöldökét.
.
Sherlock gyorsan felállt, megfogta Johnt, majd, mint egy
lepedőt a hátára dobta és bevitte a szobába.
-
- Mit gondolsz Mycroft örülne, ha meglátogatnánk,
hasonlóképen, mint anno a királynőt?
- -
Sherlock!
Juj, de kis aranyos lett! *-*
VálaszTörlés"Szerintem téged zavar a legkevésbé, sőt megkockáztatom, még élvezed is!" aww, igen! :3
Nagyon örülök, hogy tetszett ^^:D.
Törlés