Oldalak

2013. június 15., szombat

Fázom!

Első kis szösszenetem, fluffal. Google-on láttam ezt a képet és adott egy kis ihletet. Megpróbáltam humort is belecsempészni nem tudom ez mennyire sikerült.


Fázom!


Londonban beköszöntött a tél, hópelyhek táncoltak az utcákon, az emberek helyett, a szél érthetetlen nyelven suttogott, amit senki se ért, az eső egyfajta páncéllá vált az aszfalton, különös csillogást adva az épületeknek és az utaknak.  A mínuszok nem csak a várost fagyasztották meg, hanem, mintha az időt is. Az általában pezsgő város most, mintha csak aludna. Baker Street-en se volt máshogy, a 221B számú lakás ablaka párától nem tudja megmutatni a bent uralkodó békét. A fény izgatottan járkált az üvegen, bent a szobát egy kis tűz melegítette, ami csak úgy nyaldosta a kandalló szélét. Úgy érezhetjük ezt a nyugalmat semmi és senki se tudja megtörni, de ez sajnos nem mindig van így, mint ahogy most sem.  
-         - John!
-        -  Igen, Sherlock? – nézett a láthatóan szenvedő barátjára, összeráncolt szemöldökkel.
-        -  Fázom!
-         - Ne nevettess, 25 fok van – azzal felállt oda lépett a másikhoz és lágyan a homlokára tette kezét. – Nincs lázad, nem értem.

Sherlock egy határozott mozdulattal megragadva Johnt lerántotta maga mellé és szorosan átölelte.
-        
           - Nem hiszem, hogy sokat segít ez rajtad –közben próbált kibújni az őt szorosan tartó karok közül, természetesen sikertelenül.
-         - El nem tudod képzelni mennyit.

Nem volt sok választási lehetősége. Végül elfogadta, hogy vesztett és inkább nem mondott semmit. Sokáig tűrte a „rabságot” és az őt tapogató kezeket, de minden embernek megvannak a határai és ő most érte el.
-           
      -Sherlock! Hagyd abba! Nagyon zavaró, amit csinálsz – ordított, majd megfordult és legszívesebben adott volna neki egy pofont.
-          -Szerintem téged zavar a legkevésbé, sőt megkockáztatom, még élvezed is! Amúgy is a plédemet, olyan szépen le tudtad önteni a szokásos reggeli teáddal, hogy már egy hete nem jött ki belőle, szóval most te helyettesíted, és úgy tudom, hogy a plédemmel azt csinálok, amit akarok.
-        -  Kétlem, hogy valaki is ilyeneket csinál a plédjével, Sherlock! Amúgy se vagyok egy tárgy!
-         - Hát lehet, hogy egy egyszerű ember nem csinál ilyet, de én sose állítottam, hogy átlagos vagyok és főleg nem, hogy egyszerű – ezt persze teljesen nyugodt hangon jelentette ki, amire John semmit se tudott mondani csak tovább tűrte a helyzetet.

Lassan teltek a percek, amelyek talán át is kúsztak órákba.
-           
      -John.
-         - Igen? –nézett rá durcás arccal.
-          -Melegem van.
-         - Akkor mehetek? – már készült felállni, de társa nem engedte – Sherlock!
-        -  Annyira ismersz már tudnod kéne, hogy szeretek egy szál plédben mászkálni, már a Buckingham-palotában is voltam úgy, és ezt kevesen mondhatják el magukról – lassan egy mosoly kúszott az arcára, ahogy látta, hogy John milyen arcot vág.
-         - Ugye nem azt fogod csinálni, amire gondolok? – vonta fel kérdőn szemöldökét.
.
Sherlock gyorsan felállt, megfogta Johnt, majd, mint egy lepedőt a hátára dobta és bevitte a szobába.
-      
          - Mit gondolsz Mycroft örülne, ha meglátogatnánk, hasonlóképen, mint anno a királynőt?
-       - Sherlock!



2 megjegyzés:

  1. Juj, de kis aranyos lett! *-*
    "Szerintem téged zavar a legkevésbé, sőt megkockáztatom, még élvezed is!" aww, igen! :3

    VálaszTörlés